Megtisztelő figyelmességgel idéz az egyik versemből is...

Gondola – HATÁRON IS TÚL

Szerkesztő: Kapui Ágota

Pénteki vendégünk: CSOG SZIDÓNIA

Mottó: „Vannak vidékek legbelül...” (Kányádi Sándor) 1973-ban születtem Baróton. Magyar nyelv-és irodalom szakos tanárként kolozsvári, kisbácsi és szamosújvári iskolákban tanítottam. Recenziókat, interjúkat többnyire az Erdélyi Napló hasábjain, esszéket és beszélgetéseket különböző irodalmi lapokban közöltem. Jelenleg az Agnus rádió Téka rovatát szerkesztem. Az álnéven megjelenő kiszakadások folyamatos rögzítése egy ideig abbamaradt. Kevésbé foglalkoztam érdemben a verssel... A mélyen áttörő átkopogások viszont saját utat keresnek és találnak... (Csog Szidónia) * hasonlatos a verseknek országa szabadító vizekhez tükreikben felcsillan az első és utolsó misztérium tört részek és szilánkok lábnyoma álom és elfojtott áhítat vérrögök pézsmaillata és hasonlatos a verseknek országa hajlékok otthonához kezdet és vég utcaköveihez ÁTjárások sikátorához- egy haldokló angyal suttogásához és hasonlatos a verseknek országa kútásók reményéhez békekövetek napáldozásához egy korty hajnalhoz lázas holdhoz és hasonlatos a verseknek országa didergő liliomhulláshoz lázhoz szép pusztuláshoz elíziumi mezőkhöz virrasztáshoz csak azt a szempárt feledni az árdeli szép holdét ahogyan nézi senki(k) vágyát/mindenki álmát ahogyan látja kallódások árnyát és a fehér kavicsot a kimeríthetetlenség kadenciáját- és ahogyan minden életszentséget felvezet és minden keresőt elvezet a. ki- **** "engesztelés zsoltára" * - Pilinszky János **, ****- Hámori Attila mondd mondd ölni és ölelni mintha ugyanaz a krizántém reggelek vére lenne lapuló horzsolásokkal tenyeredben ott ahol száműznek életet és halált vagy alabástrom kriptákba zárják a szerelmet mint a másnapos halott maszkját az eljövendő lidércek képmásaira circulus vitiosus (vita verso) tenyered holdudvara elfogy csillagzat galaxis fegyelme síneket fölmarja rozsda kerekek kifordult tengelye vascirádán rongybaba sír veronai circulus vitiosus Yvonne-csend szemfödél retinák kőpora mélykút szentencia betiltják az evidenciákat rácsainkból nő ki a maszk ó hulló albatrosz szárnyad behull lucskos arcodba éter és sár az élet macskakövein piros ólomkatonák gurulnak éterbe sárba kamuflázs álmok(ba száll) alétheia fátyla a hajléktalanság gránitkövei- kitépett phaidros-napló hamufoltok underground piros kövek mondatról zománcot töredékről karcolást ütést szóhasadást léket vág az elme- hulltodban gyöngyre lépsz s a borzongás viola-teste obeliszk-vizesen harmattá hullva piros kövek indulnak a hegyről s agóniádban végigcsurognak * Apokaliptikus félelem, sejtelmes, fátyolos dekadencia, klasszikus műveltségből táplálkozó finom utalások, váratlan képzettársítások egész sora – számomra így értelmezhető Csog Szidónia költészete, amelynek üzenetét a lélek és az elme receptorai csak a megérzések és apró megvilágosodások szintjén érzékelik. Csak megsejtünk valamit egy érzékeny és sok szenvedésen érlelődött költő belső világából, aki költészetében egy archaikus világ felsejlő nyomait ötvözi a biblikus jóslatokat beteljesítő jövendő halvány sejtelmeivel. A szavak erős és mély hitben gyökereznek, és megerősítenek abban a tudatban, hogy az univerzum minden rezdülése egy felsőbb akarat kezében van, így az egyén és Teremtő viszonya, hol áttételesen, hol a maga konkrét mivoltában hatja át ezt a misztikus költészetet. Távoli képzettársítások, elejtett mondatok, töredékes szerkezet, a gondolat szakadozó szála, sejtések és valami fel-felötlő ősi tudás jellemzi ezeket a verseket, amelyeknek megfejtése, vagy inkább megközelítése komoly erőfeszítést követelt tőlem. Talán még egyetlen költő sem dolgoztatta meg ennyire a lelkemet és az elmémet, nehezen találtam meg az utat ehhez a finom, halk szavú, de erős látnoki képességekkel rendelkező költőhöz, akinek minden szava talány és ígéret.

 

(Kapui Ágota)

Megosztás a facebookon